Honvédelmi kaland tábor
Kedves Ifjú Kalandor!
Szeretnéd kipróbálni, milyen érzés részt venni egy valódi alapfelkészítésben? Megtanulnál fegyelmezetten dolgozni, együttműködni csapattársaiddal, és szembenézni az élet kihívásaival? A Honvédelmi Tábor minden lehetőséget megad, hogy kipróbáld magad, miközben izgalmas és tartalmas élményeket gyűjthetsz!
• Csapatszellem erősítése
• Alaki foglalkozás (alakzat megalakítása, mozgatása, tiszteletadás, zászló fel és levonás)
• Alap egészségügyi ismeretek gyarapítása (elmélet és gyakorlat egyben)
• Túlélés és álcázás technikájának megismerése
• Lövész katona feladatainak és felszereléseinek megismerése
• Rádióamatőr ismeretek elsajátítása (Komló-Mecsekjánosi tábor 12-14 éves korosztály számára lesz elérhető.)
• Csapatlátogatás (alakulat, haditechnika és egyéb képesség bemutatása)
• Fokozott fizikai terheléssel járó programok mellett nagy hangsúlyt fektetnek a szórakoztató programok által nyújtott kikapcsolódásra, repülő szimulátor, ügyességi vetélkedők, paintball.
A program során olyan készségekkel gazdagodhatsz, amelyek a honvédelmi alapfelkészítés kulcselemei közé tartoznak, mint például az alaki kiképzés alapjai, ahol megtanulhatod a fegyelem és az önuralom fontosságát. A túlélési technikák, aminek segítségével könnyeben tudsz eligazodni a természetben, illetve elsajátíthatod a csomókötés és menedéképítés alapjait. Akadálypálya és fizikai kihívásokkal próbára teheted erőnlétedet és kitartásodat. Stratégiai gondolkodás elsajátítása szituációs feladatok és csapatjátékok segítségével, amelyek élesítik a problémamegoldó képességedet.
A táborban olyan izgalmas programok várnak a gyerekekre mint; a tereptan, tájékozódás, egészségügyi ismeretek, elsősegélynyújtás, túlélési ismeretek, alaki fogások, valamint paintball és airsoft játékok, illetve a megszerzett tudásotokat próbára tevő vetélkedők és ügyességi versenyek.
Szeretnénk felhívni a figyelmetek arra, hogy a tábor kihívásainak teljesítése fokozott fizikai igénybevétellel jár!
Honvédelmi kaland tábor Fejér vármegye (Pákozd) - 2025
A honvédelmi kaland táborokban - az alapelveket követve – a fiatalok „átélhetik az alapfelkészítés kihívásait, élményszerű, a mindennapi életben is hasznosítható ismereteket szerezhetnek”. Ilyenek pl.: alaki foglalkozás, fegyverismeret, elsősegélynyújtás, túlélés (pl. tűzgyújtás, álcázás alapjai, tájékozódás), csapatban való mozgás, a feladatok időre való teljesítése, menetgyakorlatok (gyalogosan vagy biciklivel). A táborban részt vevők kipróbálhatnak airsoft és laser fegyvereket. A hétköznapokban nem megszokott hang- és fényhatás nem éri a diákokat. A táborok kihívásainak egészére igaz, hogy azok teljesítése fokozott fizikai igénybevétellel jár. Ezért fontos, hogy betegen, sérülten ne vegyenek részt a táborban a gyermekek, mivel az akadálypályát, a menetgyakorlatokat (köztük éjszakait is), a biciklitúrát és a kajakozást (vagy sárkányhajózást) nem fogják tudni teljesíteni. Természetesen figyelembe vesszük az egyéni képességeket, segítjük és támogatjuk a gyengébbeket, így ők sem maradnak le semmiről (a tábor 1/3-a lány szokott lenni). Az eddigi táboraink örök élményeket adtak a diákoknak, többen éveken keresztül visszajártak (visszajárnak), annyira jól érezték magukat.
Megterhelés:
Magas intenzitású
Honvédelmi kaland - Várpalota:
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokságnál végrehajtásra kerülő Honvédelmi kaland tábor feladata, hogy tábori programokon, értékteremtő ismereteken, képzéseken keresztül valósítsa meg a kitűzött célokat, elvárásokat. Elsődleges célja egy sajátos szocializációs környezetben való élményszerzés, személyiségfejlesztés, továbbá a hazafiasság és hazaszeretet, mint erkölcsi értékek kialakítása a fiatalokban.
A honvédelmi kaland tábor tematikája a következőkből áll össze: tábori foglalkozások, katonai rendfokozatok ismerete, MH felépítése, alakulat bemutatása, alaki felkészítés, katonai testnevelés, térképészeti alapismeretek. Komplex foglalkozások: Fegyverzettechnikai bemutató (AK, CZ), BTR-80 harcjármű ismertetése, T-72 harckocsi ismertetése. Túlélési ismeretek, Személyi álcázás, csomózás technikák, menetgyakorlat, menedék építés, álcázás, éjszakai figyelő műszerek bemutatása, játékos feladatokon keresztül csapatépítés.
Ami általában nagy érdeklődésre tart számot a helységharc alapjainak az elméleti és gyakorlati része, illetve a szárazföldi- és viziakadályok leküzdése, vízben végrehajtott játékos sorversenyek, egyéb feladatok.
A Honvédelmi kaland Táborban jelentős hang és fényhatás nem éri a táborozókat, a fokozott fizikai megterhelés a terepfoglalkozások alkalmával érinti a diákokat, de kizárólag az életkoruknak megfelelő mértékben.